A filmről
forgatás

Miért forgattunk dokumentumfilmet a gerinckorrekciós műtétről?

nézői

Nézői visszajelzések

riport film

A film közreműködői mesélnek

Schuster Barbara

Interjú Schuster Barbarával

Miért forgattunk dokumentumfilmet a gerinckorrekciós műtétről?

A súlyos gerincferdülés korrekciós műtétje az egyik legnagyobb beavatkozás, amit gyerekeken végeznek. A 8-12 órás, extrém kockázatúnak számító operáció évente több száz gyereket érint hazánkban.

Az állapot, amikor már operálni kell a gerincferdülést, a test súlyos deformitásával jár, így a gyermekek – akik a betegség jellegzetességeinél fogva főképp 12-15 éves tinédzser lányok –, valójában vágyják a műtétet, a gyógyulást, azt, hogy olyan lehessen a testük, mint másoké.

Mégis: a gyermekekben és főleg a szüleikben – érthetően - óriási a rettegés a műtét előtt. Számtalan alapítványi kezdeményezésünk van ezeknek a félelmeknek az oldására (felkészítő beszélgetés, orvos-beteg fórumok, sorstárs találkozók, edukációs anyagok), de új lehetőségként merült fel az, hogy végre a valóságban, képekkel is megmutassuk, mi történik a kórházban.

gerincműtét testközelből

Schuster Barbara, a Vertebra Alapítvány vezetője - maga is gerincműtött páciens – 2021-ben megnyerte a Richter Anna Díj pályázat egészségügyi szakdolgozó kategóriáját, és ez biztosította a rendkívüli lehetőséget, hogy az alapítvány dokumentumfilmet forgathatott egy gyermek és családja útjáról a gerincműtétig.

Hatalmas kihívás volt életre kelteni ezt a tervet, de végül minden összeállt: egy szimpatikus család – Szántai Bertalan, valamint felesége Ildikó, és lányuk, Dorottya – vállalták a filmben való szereplést, egy társadalmi ügyekben elkötelezett stáb, az Északi Támpont Közhasznú Egyesület pedig a megvalósítás letéteményese lett. Az Országos Gerincgyógyászati Központ támogató hátteret adott mindehhez, a gerincsebészek is hittek benne, jó dologra készülünk. Mintegy fél év alatt elkészült a film, amely érzékenyen, bensőségesen mutatja be, mit élnek át a szülők, akiknek ekkora döntést kell meghozniuk a gyermekük jövőjéről, és hogyan éli meg mindezt egy kamaszlány, aki már nagyon nem szeret tükörbe nézni.

A súlyos gerincferdülés műtéti ellátása olyan különleges területe az egészségügynek, amely ma Magyarországon világszínvonalú. A film nyomon követi a műtőig vezető út sorsdöntő perceit, óráit és heteit. Célunk, hogy a filmmel bátorítsuk a műtét előtt álló gyerekeket és családjukat, felkészítve őket az előttük álló út fő történéseire, valamint a széles közönség számára is betekintést nyújtsunk erre a területre.

Szeretnénk, ha a nézők olyan szeretettel fogadnák a filmünket, amilyen szeretettel adták a történetüket Dorottya és a szülei, és amilyen odaadással, lelkesedéssel készítettük mi, a film alkotói és közreműködői.

Nézői visszajelzések

„A film” felülmúlta minden várakozásunkat. Tökéletesen összeállított, nagyon átgondolt, mélyen megérintő”

Az első nézők, műtétre várók

„Nagyon köszönjük, hogy az elsők között láthattuk a filmet. Együtt néztük meg a családdal. Igazán szívbemarkoló volt. Én mint szülő, megkönnyeztem. A fiamnak - aki a műtétre vár- is tetszett, úgy látom adott neki egy kis pluszt a felkészülésben. Nagyon várja, hogy túl legyen a műtéten, mert már két év két hónapja került várólistára.”
"Nagyon hálás vagyok, hogy elsők közt nézhettük meg a filmet! 13 éves lányom, Gréta is műtétre készül nyáron, emiatt sok kérdés volt a fejemben és még több aggodalom. A film nyílt részletességgel mutat meg mindent a gyermek, szülő, orvos szemén át. Érintettként a szülők minden pillanatát átérezve sírtam, aggódtam, boldog voltam. Minden kérdésemre választ kaptam, kicsit könnyebb így várakoznunk. Gréta is nézte velünk, zavarában időnként humorosan kezelte, de a kérdéseire őszintén, elferdítés nélkül válaszoltunk. Nem tudom szavakba foglalni milyen hálásak vagyunk hogy elkészítették nekünk és minden érintettnek ezt a filmet! Isten áldja meg önöket és sok sikert kívánok a filmhez!”
„Nekünk nagyon tetszett. Ès sokat segít a mütètre való felkèszülèsre. Csak gratulálni tudunk a filmhez”
„Nagyon régóta várunk dr. Tunyogi Csapó Miklóshoz 130 és 75 fokos görbülettel (annyi volt több mint egy éve azóta nem készült röntgen). Először egyedül néztem meg aztán szüleim társaságában, megérintett lelkileg minket, hogy ha egy közel 80 fokos görbülettel mennyi dolog jár, akkor majd az én műtétemnél mi minden mehet félre. A film nagyon jól fel is készít műtétre váróként és a tehetetlen szülő oldalt is nagyon jól bemutatja. Nyíltan, őszintén mesél és mutat be mindent. Köszönjük szépen. :)”
„Kedves Barbara! Megnéztük közösen a filmet. Számunkra ez most a legjobbkor jött. Olyan mintha nekünk készült volna, pont a műtét előtt. Rengeteget segített, hogy könnyebben induljunk nek az "útnak" ami előttünk áll, hozzáadva a veled történt beszélgetéshez. Jó volt látni az egész folyamatot az előkészületektől a teljes gyógyulásig, látni, hogy másokban is ugyanannyi bizonytalanság és kérdés van, mint bennünk. Nagyon sok erőt adott, ahogy Dorottya hősként végigcsinálta. Különösen Emmának adott sok erőt, hogy látta, mi hogyan zajlik,mire számíthat. Rendkívül emberi, ahogy bemutatja a film Tunyogi doktor urat, mint édesapát. Az amit Tunyogi és Márkus doktor úr "alkotott" a Dorottya hátával az egy csoda, és hihetetlen profi munka. Röviden összefoglalva a film tökéletesen segíti a felkészülést, hálás köszönet az elkészítéséért mindenkinek, aki részt vett benne.”
Kedves Schuster Barbara! „A film” felülmúlta minden várakozásunkat. Tökéletesen összeállított, nagyon átgondolt, mélyen megérintő! Feszülten ültünk le a tévé elé nem tudva jót teszünk-e, megnézhetjük-e jelen állapotban ( 27 hónapja várólistán és mai nap újra halasztva). Érzelmi vasút volt, mosolygás és sírás, tisztelet az orvosok és Dorottya alázatossága előtt. Segített a félelmek leküzdésében, sok kérdésre választ adott. Az érzelmek, a film üzenete nem 90 percig tartott, beépült a mindennapjainkba. A világon mindenkinek látnia kell Dorottya történetét! Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk!”
„Örülök, hogy lehetőségünk volt megnézni a filmet. Mikor megkaptam a belépési kódot, szinte azonnal odaültem a számítógép elé. Azt gondoltam, hogy először egyedül nézem meg...nem tudtam, hogy milyen hatással lesz a kislányomra. Aztán betoppant Nóri és leült mellém...együtt néztük végig. Annyira lekötött bennünket, hogy fel sem álltunk közben. Nagyon megható volt. A főszereplő kislányban mintha a saját gyermekemet látnám, ugyanilyen kis kedves teremtés, ráadásul külsőleg is hasonlít Dorottyára. Ugyanazok a gondolatok foglalkoztatják. Mi szülők ugyanúgy szorongunk, félünk, bizonytalanok vagyunk mint a filmbeli szülők, de a legjobbat akarjuk gyermekünknek, és legnagyobb vágyunk, hogy a lehetőségekhez képest teljes életet tudjon élni felnőttkorában. Jó volt látni azt, hogy mindenki, aki ebben az óriási dologban benne van, nagyon emberi, szívét-lelkét kiteszi azért, hogy segítsen. Nóri VACTERL asszociációs, születése óta sokszor megfordult kórházban, szereti az orvosokat, nem fél, igazi kis hős..a film után ismét elmondta, hogy nagyon szeretné, ha megműtenék őt minél hamarabb..ez a film még közelebb hozta őt a döntéshez. Én, mint szülő, most azon vagyok, hogy találjak olyan fórumokat, ahol kapcsolatba kerülhetek "sorstársakkal", akik kicsit biztatnak, akikből tudok erőt meríteni...ez a film is megerősített kicsit:-) Köszönjük a lehetőséget még egyszer!!!!”
Kedves Barbara! Először is szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy az elsők között nézhettük meg a filmet! Az első és legfontosabb számomra, hogy a gyermekem teljesen másképp áll elébe a műtétnek,mint eddig! A film után elkezdett a saját észrevételéről és problémájáról is nyíltan beszélni,holott eddig szinte tabu téma volt a gerincferdülése és a plafonon volt,ha említettünk ezzel kapcsolatban bármit is....ez az első pozitívum! A filmben szereplő kislány személyiségében a műtét előtt és után szembe tűnő volt a pozitív változás,ami szintén egy pozitívum! A gerinc műtétet végző orvosok és az őket körül vevő team felkészültségét és magabiztosságát nagyon jó érzés volt egy kívülállónak látni, mivel Mi, akik érintettek vagyunk a témában rendkívül nagy félelemmel és bizonytalansággal próbálunk tájékozódni,de Őket látva másképp állunk ehhez a témához is,ez szintén egy pozitívum! A műtét folyamatáról,a neten leírtakon kívül,eddig szinte semmit nem tudtunk,nagy köszönet érte,hogy ilyen ember közeli módon sikerült be mutatni a fimben a folyamatokat és hogy tényleg nem lehet előre megmondani a műtét pontos időtartamát!Hatalmas pozitívum! A Tunyogi főorvos Úrtól nagyon kedves gesztus volt,hogy némileg betekintést engedett a magán életébe, illetve rá világított,hogy Ő is csak egy ember....mégpedig csupa nagybetűvel!Nem is kérdés,hogy pozitívum! A műtét után eltelt két hónapról nem esik említés, ez az időszak hogyan telt......ezt egy kicsit hiányoltam,de annak viszont örültem, hogy Dorci be vállalta,hogy meg mutassa a már majdnem gyógyult vágását.....ezt is pozitívumként ítélem! Végül,de nem utolsó sorban nagyon jó volt látni, hogy Te, kedves Barbara milyen nagy empátiával fordulsz a szülőkhöz és gyermekhez egyaránt,mindenkiben,szavak nélkül is észreveszed az őt foglalkoztató kérdést és félelmet. Vigaszt, támaszt nyújtasz ezekben a nehéz élet helyzetekben! Biztos vagyok benne,hogy nagyon sokat tudtál segíteni a családnak! Összességében szerintem emberi közeli,minden részletre kiterjedő jó kis film volt!Biztos vagyok benne,hogy addig,amíg Zolikának nem lesz meg a műtéte a filmet több alkalommal is meg fogjuk nézni!”
„Kedves Barbara! Először is elnézést szeretnék kérni a késői reagálásért, de nagyon nehéz szavakba önteni, amit a film megnézése után érzek. Végtelenül hálás vagyok Önöknek, hogy létrehozták ezt a csodálatos filmet, amin keresztül betekintést nyerhettünk, hogy mi is áll előttünk. Azt mondhatom, hogy maga a műtét ténye is sokkoló volt számunkra másfél évvel ezelőtt, amikor először szóba került, de eddig azt hittük, hogy még éveink vannak hátra addig. Nagyon megrázó volt nézni Dorottya szüleinek lelki vívódását, teljesen azonosulni tudtam vele. Végtelenül megnyugtató volt viszont látni az operáló orvosok profizmusát, nyugalmát. Még egyszer szeretném megköszönni Önöknek, hogy lehetővé tették számunkra a film megtekintését, így is segítve kicsit csökkenteni a nagy ismeretlentől való hihetetlen aggódásunkat.”
„Drága Csapat! Mint tudjátok, másodszor láttam a filmet, de nem tudom, képes leszek-e valaha „kívülállóként”, sírás nélkül végig nézni. Valószínűleg nem, hiszen Dorottya a létezése óta az életünk részét képezi és ez mindig így lesz. Végig kísértük a „gyógyulás” folyamatát a kezdetektől, amelyek még nélkületek teltek. A kezdetektől, amikor még mi is vártuk a híreket, hogy használ-e a fűző, a gyógytorna. Tehetetlen szemlélőként, Ildikóékkal elkeseredve és magunkban nyugtázva, hogy ez a gerinc nem alakul. Aztán jöttetek TI, és a hihetetlen profizmusotok és emberségetek. Aztán felöleltétek ezt a remek családot, ezt a bátor kicsi lányt, és megváltoztattátok az életét és az ő történetén keresztül még nagyon sok gyerekét. Barbara! Hihetetlen dolgot, gigantikus munkát végzel, Ez egy elhívás! Gratulálok hozzá! Remek csapatot állítottál össze, mert a film a ti lélekszemeteken keresztül mutatja be ezt a félelmetes műtétet, de ez a csapat, Flóra, Bálint, Betti és a többiek nélkül nem lett volna ennyire érzelmes, ugyanakkor hiteles is. Részemről örökké hálás leszek Dorciért! Hatalmas ölelés Mindenkinek! Anita” (a főszereplő édesanya testvére, Dorottya nagynénje)

Egy család, ahol a kisgyermeknek növekedő rendszere van, így műtét után és műtétek előtt vannak, az édesanya maga is műtétre vár a saját gerincferdülése miatt

„A férjemmel együtt néztük a filmet. Őt különösen megérintette, mivel kimaradt sok műtét előtti konzultációból és a műtét előtt -alatt-után sem jöhetett be a kórházba. (A mai napig csak egy kísérő mehet be a kontrollokra, nyújtásokra is.) Ezért is örülünk ennek a filmnek, mert így ő is láthatta, mi zajlik benn, milyen a miliő, hangulat. A film tökéletesen bemutatja ezt az egész élethelyzetet, amiben nagyon szépen, keretesen a főszereplővel kezdődik és fejeződik be ez az "utazás". Közben pedig megismerhetünk egy összetartó családot, egy profi támogató szervezetet, Veled az élen, és egy szintén profi orvosi csapatot. Menet közben pedig mindenből és mindenkiből annyit ismerünk, amennyi kell ahhoz, hogy belelássunk ebbe a világba. A műtő világát is nagyon érdekes volt látni, hiszen ide kevesen jutnak be, főleg műtét közben. Ez egy elég kemény téma, erős érzelmekkel, sok lelki és fizikai küzdéssel. A film végére azonban szépen feloldódik, elsimul a világ, helyreáll az élet. Valóban úgy van, ahogy mondtad a filmben is, hogy aki ezt végigcsinálja egyszer, azáltal erősebb és több lesz. Mi átéltük szinte mindazt Lénával, amit a film bemutat. Egy részét sajnos egyedül vagy telefonos csaladi támogatassal kellett leküzdenem, mivel a covid járvány miatt sok korlátozás volt a kórházban. Amikor a gyermekünkkel történik mindez, talán nehezebb is, mint saját magunkkal. Nehéz volt. Főleg, hogy Léna még csak 4 éves volt és nagyon nehezen élte meg a műtétet, az utána lévő rehabilitációs időszakot. A filmet nézve előjöttek az emlékeim a saját gerincferdülésemről is, 13-16 éves koromból. Akkor majdnem nekem is megműtötték a hátamat, de az utolsó pillanatban elmaradt a műtét. Hordtam fűzőt, tornára jártam, romlott a görbület. Akkor sokáig én sem akartam látni a hátamat. Mivel nem fájt és elölről a tükörben nem volt észrevehető, nem is kellett feltétlenül szembesülni vele. Most viszont azzal szembesültem, hogy ezt mások is pont így élik meg. (...és ez csak egy dolog a sok közül.) Csak akkor még nem volt ez a film, Facebook csoport, Scoli tábor és hasonlók. Nagyon jó, hogy kialakult ez a támogató közeg, hiszen ez nagyon érzékeny korszak, és fontos, hogy a fiatalok, a szülők tudjanak kihez fordulni ebben a helyzetben és jól megélni ezt az egészet. Hogy nincsenek egyedül és van megoldás, van támogatás. Képileg, hangilag, szerkesztésében is nagyon tetszett a film, igazából mindenkinek ajánlanám. Annak is, akinek nincs gerincferdülése vagy ilyen családtagja, de a gerincferdülés által érintett korcsoport miatt tanároknak és iskoláknak is javasolnám. Az érintett családoknak pedig abszolút ajánlott megnézni, hiszen beszél sok fontos dologról, hitelesen tájékoztat és sok félelmet eloszlat a műtéttel, műtét utáni élettel kapcsolatban. Nagyon köszönjük Neked, a szereplőknek, az alkotóknak!”

További nézők, korábban gerincműtéten átesett páciensek, érdeklődők

„A film fantasztikus, szívből gratulálok az egész csapatnak! Tiszta, őszinte, annyira valódi, hogy szinte a bőröm éreztem a szereplők érintését, az illatokat, a fájdalmat. Sikerült jó sokat sírnom, és bár sejtettem a happy endet, végig izgultam. Biztosan meg fogom még nézni, mert első alkalommal annyira elragadott, hogy a részletekre nem tudtam odafigyelni :) Csodálatos, tényleg!”
„Kedves Barbara! Szívből gratulálok az egész csapatnak aki részt vett a film elkészítésében, mert gyönyörűre sikerült, emellett nagyon pontos képet fest a műtétre váró gyerekek és szüleik számára. Nem szépít semmit, de nem is erősít rá a félelmekre. Tunyogi doktor úr megnyugtató, magabiztosságot sugárzó személyisége, a te felkészültséged és hihetetlen erőt adó jelenléted, kedvességed pontosan olyan volt Pécsen, mint itt a filmben is. Miközben néztem, többször elsírtam magam és nem amiatt mert hatásvadász lett volna, hanem mert annyira minden pontosan úgy történt ahogy velünk is. Újra átéltem a szorongásaim, a félelmeim, de azt az érzést is, hogy mennyire büszke vagyok a lányomra aki ezt a procedúrát a saját bőrén tapasztalta meg úgy, hogy szinte mindig ő adott erőt nekem. Még egyszer gratulálok nektek, biztos vagyok benne hogy sokat fog segíteni a családoknak Dorottya története. Sok erőt és kitartást kívánok pótolhatatlan munkátokhoz, egészen biztos vagyok abban, hogy nélkületek és a hozzáállásotok nélkül ezek a kemény hetek, hónapok sokkal de sokkal nehezebbek lennének.”
„A film ötlete, keretrendszere, kibontakozása, dramaturgiája is nagyon jó volt. Mindenki szuper volt és nagyon tapintatosan vigyáztatok a fiatal lánykára, hogy ne menjen a kialakuló nőiessége, intimszférája rovására... Szuper hiteles volt. Nagyon jó volt, hogy a műtét ilyen emberien be volt mutatva mert ezt igazából sose látjuk, akit műtenek azért nem aki kint várakozik az azért nem.. és szerintem így sokkal könnyebb lehet felkészülni műtétre váróknak és családtagoknak is, hogy tudod kb. milyen fázisok várnak Rád és az is, hogy műtét után nem csodálatos minden illetve csak addig amíg a szupererős fájdalomcsillapító hat. Szuper az is, hogy készítettek egy külön weboldalt és ilyen profin és logikusan felépített oldal. Röviden talán úgy tudnám összefoglalni amit érzek, hogy nagyon megérintett és elképesztően emberi volt. Ma is sokszor eszembe jutottak képek, pillanatok a filmből. Szóval tényleg szuper film!”
„Szívszorító volt elkísérni a kis beteget az operációja útján. Ez a film a hasonló betegeket, és a hozzátartozókat is segíti abban, hogy könnyebben meg tudják hozni a döntéseiket a műtétjeikhez. Nagyon emberséges, és kedves volt az ápoló személyzet, és családias volt a légkör.”
„Nagyon szépen köszönjük, hogy lehetőségünk volt megnézni ezt a nagyszerű filmet. Azt gondolom hogy orvosra és mérnökre is ugyanúgy szükség van ,de az igazi örömöt az orvos éli meg egy gyógyult beteg láttán”
„Sikerült vegignéznem a filmet. Annyira de annyira szuper! 5 zsepit telebőgtem... ez a kislany egy hős, hogy ki mert állni a kamerák elé es megmutatni mindezt. A film maga a csoda. Nagyon köszönjük, hogy elkészülhetett!”
„Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy megnézhettük a filmet. Tanulságos volt számunkra hogy mindnyájan bizalommal ès nyugodtan álljunk a műtéthez”
„Ma korán reggel néztem meg a filmet, mert egyedül akartam megnézni, vasárnap van, de a párom ma dolgozik, a gyerekek alszanak. Még mindig amennyire lehet elrejtem a szeretteim előtt az érzelmeimet, könnyeket, amit úgymond a gerincferdülés okoz. Nagyon tetszett a film, teljesen átadja mindazt amit ebben a helyzetben átélnek a szülők, Dorottya, illetve az orvos. Mennyire jó, hogy a mai gyerekek, ha műtétre kerülnek, ilyen háttér áll mögöttük. Persze örökké hálás leszek az én operáló orvosomnak is, de akkoriban (1989.) még nem lehetett ilyen szép eredményt elérni, sőt, a műtét előtt nagyon jól emlékszem, egyetlen ölelés volt amiből építkezhettem, amikor bejött a kezelő orvosom(Dr Orosz Mária) megnézni az egy napja operált szobatársamat, aztán én ijedten sírva mentem felé, nekem másnap volt a műtét. Azért jó, hogy ennyit változott minden, a gyerekek érdekében. Köszönet a filmért mindenkinek. ❤”
„Huhhhh.. Ez volt az első reakcióm miután megnéztem a filmet.... Nagyon nagy hatással volt rám. Én aki már túl vagyok rajta, pontosan éreztem azt az izgalmat és félelmet mint közel 5 és fél éve...Iszonyatosan jól átadja azt, amit mi páciensek érzünk és azt amit, a hozzátartozók... Az kifejezetten tetszett, hogy betekintést nyertünk mi történik a műtőben.. Én szó szerint rádöbbentem, hogy a műtő nem is olyan rideg hely, mint ahogy az a "beteg" fejében létezik... Bevallom mindig érdekelt mi történik a műtét alatt! Izgi volt! :) Az kifejezetten tetszett, ahogy a műtét alatti várakozást és a lassan múló órák feszültségét mutattátok be és érzékeltettétek.. Rettenetesen jó film!!!!!”
„Őszintén, tiszta szívből gratulálok és hálás köszönet a Családnak, az Alapítványnak, a Doktor Úrnak, a kórháznak és mindenkinek aki részt vett benne! Adjon ez a film sok erőt és bátorságot a műtétre várakozó családoknak, gyerekeknek! 30 éve 15 évesen megéltem ugyanezt én is, és legutoljára 8 hete a Gerincgyógyászati Központban. Csak hálás tudok lenni mindenkinek, nagyszerű emberek tesznek csodát nap mint nap, beleértve orvosokat, nővéreket, gyógytornászokat, mindenkit!”
„Köszönöm, hogy láthattam. Műtősnőként legszebb emlékeim a pécsi gerincműtőből vannak. Jó volt látni, jó volt emlékezni.”
„Meghatódva izgultam végig minden percét pedig, mint gyógytornász sokat tanultam már róla. Ez a film nagyon közel hozta az érzelmeket is. Hálás vagyok, hogy elkészítettétek, hogy Dorottya ilyen bátor volt és megmutatta magát és az egész folyamatot. Ezzel nagyon sok műtétre váró társának segítséget nyújtva. Nincsenek rá szavaim. Köszönöm!” (Pollák Szilvia gyógytornász)
"Péntek 20 órára be volt állítva a telefon emlékeztetőre, hogy megnézzük a filmet. A felénél úgy döntöttünk, nem tudjuk megnézni. Aztán mégis megnéztük. Nem volt könnyű. Utána arra jutottunk a férjemmel, hogy nekünk is sikerülni fog, mert itt vagyunk egymásnak. Ezt tanította a film"
„Az imént fejeztem be a filmnézést, gratulálok hozzá, egyedi és szuper alkotás lett! Nagyon tetszett a megvalósítás, hogy minden jelentősebb történést megmutattatok, illetve, hogy mindenkit megismerhettünk kicsit jobban. Közben eszembe jutottak a saját élményeim is. Dorottya nagyon hősiesen viselte a megpróbáltatásokat, az egész család, a támogatás, a hozzáállásuk számomra wow, példaértékű! Remélem minél több műtét előtt álló családhoz eljut, nagy segítséget jelenthet a félelmek leküzdésében.”
„Kedves Mindenki! Nehezen találom a szavakat, nyilván abszolút pozitív értelemben. Hihetetlenül megindító és lenyűgöző ez a film. Ahogy néztem a filmet újra bele csöppentem a múltba és újra átéltem a velem történt eseményeket. Együtt sírtam és nevettem Dorottyával és a szüleivel. Mélyen felszakított valamit a tudatalattimban ez az egész. Ez egy nagyon kemény testi, lelki út, tényleg csak ez értheti igazán, aki átmegy/átment rajta. Ott, akkor a műtét alkalmából egy igazi újjászületés történik, az egy új születésnap az ember életében. Ez a film nagyon sokat ad azoknak, akik még a műtét előtt állnak. Emlékszem, anno külföldi oldalakat és videókat néztem, hogy informálódjak, mi történik majd velem. A mai pácienseknek ez remek lehetőség, hogy láthatják, hogy mind a műtött és mind a a hozzátartozó szempontból milyen ezt átélni. Érdekes, hogy valahogy mindenkiben ugyanazok a gondolatok, es érzelmek mennek át. A Doktor Úr személyisége, közvetlensége, hozzáállása meg maga a nagybetűs csoda és hála!! Engem (2014-ben) nem Ő műtött, de ugyanezt gondolom az engem operáló Doktor Úrról is. Végtelen hálát érzek az egész Csapatért! Gratulálok mindehhez, csak így tovább!”
„…a végére tényleg már mosolygós lettem, de addig... olvastam a kommenteket is, hogy az operáltakat mennyire megérintette... hát engem teljesen kívülállóként is... nagyon gyönyörű, érzékeny film lett és az édesanya szájából ezt a "gömbölyű lélek" kifejezést el is raktározom
„sokat sírtam, olyan tisztán mutattátok meg az érzelmeket”
„Megnéztük a Gerincműtét testközelből filmet. Szívből gratulálok a filmhez, próbálunk felkészülni általa, erőt meríteni az előttünk álló műtétre. Nagyon felkavart a film, de egyben megerősített abban, hogy érdemes vállalni ezeket a szörnyű pillanatokat egy jobb élet reményében.”
„Kedves Barbara, szeretnék őszinte szeretettel gratulálni a filmhez – nem tagadom, én is tűkön ülve vártam a péntek 20.00-át. Ugyanennyi idősen, ugyanekkora görbülettel operáltak soksok éve, teljesen azonosultam Dorottyával, ahogy írja a kis íróasztalánál a naplóját, mintha magamat láttam volna. A filmet látva belőlem is előtörtek az emlékek, sok képsort megkönnyeztem. Fantasztikusan sikerült film! Olyan finom szálon egyensúlyoz a szakmai és emberi oldalak között, annyi, a műtét előtt fel nem tett, sokszor csak magamban megfogalmazott kérdést felel meg anélkül, hogy bármit is kérdeztem volna. Számomra a film legmeghatóbb pillanata, amikor Tunyogi doktor a műtét végén áll Dorottya ágya mellett a lábmozgást várva – abban a pár percben a világ összes reménye benne van. Fantasztikus a csapat munka, minden scolis páciens szerencsés, akikre ilyen őrangyalok vigyáznak! Ezúton is boldog, egészséges, önfeledt, testi-lelki púptól mentes, teljes életet kívánok Dorottyának, köszönöm, hogy általa újra átélhettem, milyen csodálatos meggyógyulni! Régen többször viccelődtem az operáló orvosommal a kontrollokon, hogy úgy hiányzik az a műtéti altatásban töltött nyolc óra az életemből – most már ez sem hiányzik, ti kitöltöttétek. ”
„Azt hiszem minden szakember- erre készülő család hálás lehet nektek,hogy ezt megalkottátok, úgyhogy a mi csapatunk nevében Köszönöm, Gratulálunk hozzá! Nagyon tetszett, hiánypótló és jól átfogó film, minden benne van ami kell:) ❤ (a Csimborasszó Központ csapata)
„ ❤- ből Gratulálok a filmhez! Csodálatos, megható! Nem bírtam ki könnyek nélkül, pedig már a fiam 2x van túl a gerincműtéten. Márkus Doktor Úrnak, Tunyogi Doktor Úrnak köszönhetően. Végig éreztem a szülőkkel, külön köszönöm Nekik, hogy bepillanthattam az Életüknek eme nehéz szakaszába. Ő általuk most könnyebben átérezhettem, megtudhattam, mit érezhetett gyermekem, mivel Ő nem beszélő autista, a kommunikáció nem a legkönyebb részéről, csak a "szemével beszél". A Pécsi 400 ágyas Klinikán műtötték Őt, 2017-ben, és 2018-ban. Az ott dolgozó nővérek, ápolók, altatóorvosok is kiemelten példásan, szeretettel álltak hozzánk, segítettek. KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!! Nem tudom hogy a filmet lehetne e osztani ,nem illetékesek körében (akik nem várnak műtétre...) szerintem hasznos lenne a társadalom Részére, hogy lássák, milyen áldozatos munkát végeznek az orvosok, ápolók, mennyi megküzdéssel jár egy "beteg gyermek" segítése, felépítése, erősítése.Bocsánat ha kicsit hosszúra sikeredett az írásom. ❤ K Ö S Z Ö N Ö M ❤ ”
„Érintett szülőként, 7 év és 9 műtétnyi "tapasztalattal" a hátam mögött is nagyon nehéz volt végig nézni a filmet... holott a mi életünkben Hanna 6 hónapos korában kezdődött a gerincferdülésével kapcsolatos kálvária, szóval mondhatom azt, hogy nálunk ez a szószerinti mindennapjainkat kíséri közel 10 éve. Megszokni, megerősödni ezzel kapcsolatban nem lehet... A sok fájdalom enyhülni tud, és valamennyire felejtődni is, de örökre az életünk része marad. Nagyon boldog vagyok, hogy elkészült ez a film, mert biztos vagyok benne, hogy rengeteg szülőtársnak segítségére lesz, és nekünk is hatalmas adag nyugalmat adott volna akkoriban. Mérhetetlen hála és köszönet az orvosoknak, Schuster Barbara Vertebra Alapítvány-nak, a családnak és minden közreműködőnek ❤ ”
„Fantasztikus film.Csodás emberek! Köszönöm!”
„Hát, nehéz volt végignézni sírás nélkül. Műtét után néhány hónappal, előjöttek az emlékek . Szuper orvosok és személyzet!!! A családnak pedig hálás köszönet, hogy a nehéz, intim pillanatok ellenére is megosztotta velünk történetüket!”
„Fantasztikus film! Köszönöm, hogy megnézhettem. Felkavart lelkileg...végigbőgtem Minden emlék, illat, íz...eszembe jutott, mikor engem műtöttek!! Egy Csoda az orvostudomány ❤ ”
„Végig sírtam az egészet.Nagyon jól sikerült. Minden átélt pillanatot hitelesen, valósan mutat be. Újraéltük a lányunk tavalyi műtétjének minden pillanatát.”
„Újra éltem az egészet! Barbara igaz, sokkal erősebb ember lettem azóta! Én Fazakas doktor úrnak köszönöm 6 éve az új, erősebb életem! ”
„Ez egy fantasztikusan szuper film!! Nekünk egy gyermekünk túl van két műtéten és sajnos a második gyermekünk is úgy néz ki,hogy nem fogja tudni elkerülni az operációt. De a legjobb kezekben vagyunk! Köszönet a filmben részt vevő minden egyes szereplőnek!!! Kijelntem, hogy rég voltam így meghatodva! Küszküdtünk feleségemmel a könnyekkel! ❤❤❤ ”
„Szem nem maradt szárazon 2015-ben volt a műtétem,minden emlék előjött,újra éltem az egészet! Barbara a mai napig a fülembe cseng amikor műtét után azt mondtad,hogy minden nap könnyebb lesz! Én Fazekas doktor úrnak köszönöm az új életemet! ”
„Nehéz volt sírás nélkül végignézni. Lassan másfél év után újra előjöttek az emlékek / szerintem mi voltunk az egyik legproblemasabbak az ITO-n töltött 2 hetünkbe/ Köszönöm Dorottyának és szüleinek, hogy betekinthettünk a műtét folyamatába, történetükbe. Kész csodát varázsolnak az orvosok még a legnagyobb görbületekből is! Jó egészséget minden műtött gyerkőcnek/felnőttnek, műtétre váróknak kitartást csak jobb lesz, orvosoknak és a személyzetnek hálás köszönet a munkájukért ❤❤❤ ”
„Zseniális alkotás! ❤ Hálás vagyok, amiért létrejött, és az olyan képkockákért, amilyenekről a saját műtétemkor „lemaradtam”. Óhatatlanul is felidéződött bennem az a fantasztikus kaland, amelyre nagyon büszke vagyok, hogy megtörtént velem. Kívánom, hogy Dorottya is így emlékezzen vissza erre az időszakra. További jó egészséget, teljes életet kívánok Neki! ”
„Nem találok szavakat! Amit az orvosok a munkájukkal adnak,egy boldog, új élet a gyerekeknek! Minden tiszteletem az ORVOSOKÉ!”
„Örülök a filmnek, örülök, hogy teret kapott közelebbről is a scoliosis műtét.Mikor a lányomat műtötte Dr. Tunyogi Csapó Miklós, hálát és tiszteletet éreztem. Nem is tudom szavakkal azt az érzést lefesteni. De büszke voltam a saját gyerekemre is, aki óriási erőről, kitartásról tett tanúbizonyságot, mert az út hosszú volt a műtétig.De Pécsett Bogyó és Márkus doktoroktól is emberi szavakat kaptunk. Az ápoló személyzetre hálával gondolunk. Nekünk ez a műtét egy hatalmas pozitívum volt, egy nagy lehetőség az EMBERI ÉLETRE. Gratulálok Barbarának is, a film stábjának, köszönöm a nyitottságot, amit a család részéről láttam. Óriási érzékenyítő ereje van és volt a filmnek-írom én, aki egy 28 éves jogászlánynak vagyok az édesanyja, akinek már "régen" volt a műtétje, de visszakapta az életét. ”
„Sziasztok!Nekünk egy picivel több mint egy hónapja volt a műtét.A film alatt végig azt éreztem,ezek mi vagyunk,pontosan azokat éreztük,mondtuk amit itt a szülők. Mi is úgy mentünk,hogy nem műtétre készültünk,ugyanúgy azt gondoltuk,hogy talán tehettünk volna valamit előbb,valami többet. A fok nekünk is romlott még a műtétre várás alatt is. Amikor pedig megláttam,hogy ugyanabban a szobában feküdtünk a kórházban akkor már sírva nevettem. Köszönöm a lehetőséget! Mindenkinek sikeres műtétet és gyógyulást kívánunk!”
„Gratulálok mindenkinek aki hozzájárult a film elkészítéséhez.Tényleg az abszolút valóságot mutatja be! Hasznos lehet mindenkinek aki előtte áll.”
„Mi is megnéztük. Nagyon köszönjük... Sokat segít bele látni a dolgokba. És valóban én is ugyanúgy izgultam a szülőkkel sírtam . készülünk lélekben mi is erre a napra.”
„Lányom műtétje előtt pár nappal megnéztem. Szinte végigbőgtem az egészet. A műtét előtti időszakkal kapcsolatban pont ugyanolyan gondolatok, érzések, félelmek kavarogtak bennem is, mint Dorottya szüleiben. Magamat a műtét alatti várakozástól, a kislányomat pedig a műtét utáni fájdalomtól féltettem a legjobban. A film abban segített, hogy fel tudtam rá készülni, hogy körülbelül mi hogy zajlik, mire számíthatok, mi vár ránk. A kislányom nem akarta (nem merte) velem megnézni. Most, hogy túl vagyunk a műtéten (minden rendben ment), szeretné ő is megnézni. Kiváncsi leszek, hogy neki milyen érzéseket ad, emlékeket hoz fel a film. Köszönöm, hogy megnézhettem. Nekem érzelmileg felkavaró volt, de mégis nagy segítség volt a kiszolgáltatottság és bizonytalanság érzés csökkentéséhez. A mi kis HŐS-einknek pedig mihamarabbi gyógyulást kívánok!”
„Gratulálni szeretnék a filmhez. Lebilincselő volt. Annyira magával ragadott, h nem is éreztem az idő múlását. Csodáltam a szülőket, a kislányt, hogy milyen erővel vállalta ezt a műtétet. Tunyogi doktorúr energiáját, elhivatottságát, munkájába vetett hitét. Fantasztikus.”

A film közreműködői mesélnek

Interjú Schuster Barbaráva a film hátteréről és a forgatásról

Aki megálmodta a Gerincműtét testközelből című filmet


Juhos Dóra: - A stáblista szerint a Gerincműtét testközelből című dokumentumfilmet producerként jegyzed. Ez pontosan mit jelent?

Schuster Barbara: - Mivel korábban még sosem csináltam hasonlót sem, én is közben tanultam meg, mit jelent ez a feladat. Ki kellett tapasztalnom, mi az én szerepem, a helyem a készítés folyamatában. A producer általában ugye az a személy, aki egyfelől finanszírozza a forgatást – esetünkben ez a Richter Anna Díjjal elnyert támogatás volt -, másfelől van koncepciója, víziója arról, mit szeretne látni a vásznon. Amire a film elkészült, sokat tanultam erről az alkotói folyamatról, úgy a művészi, mint a jogi, szerzői oldalról. Megértettem azt, hogy az, aki megvalósítja, életre kelti a mi elképzelésünket, ő ugyanúgy kulcsszerepű. A „megrendelő” és a rendező koncepciójának találkoznia kell. Nálunk ez tökéletesen megvalósult, úgy gondolom. Chilton Flóra, a film rendezője nagy alázattal állt a felkéréshez, a témához, és később is, végig, minden kérésemet, észrevételemet komolyan vette, tiszteletben tartotta. Ha más volt a véleményünk, megbeszéltük. Cserében én is elfogadtam, hogy a film az ő keze alatt születik, az ő képeivel, vágásával, rendezői szemléletével, a végeredmény tehát egy közös alkotás. Izgalmas kihívás volt ez a folyamat.

J.D. : - Alig két hét alatt több, mint ezren látták a filmet, vagy még többen, ha beleszámítjuk, hogy egyszerre gyakran egy többtagú család nézi. Ilyen érdeklődésre számítottál, vagy ez túlszárnyalja az előzetes várakozásokat?

S.B.: - Reméltük ezt, inkább így mondanám. Talán sejteni is lehetett a felfokozott várakozásból. Nagyon hálásak vagyunk a hatalmas érdeklődésért, és a rengeteg visszajelzésért.

J.D. : - Miről szólnak a visszajelzések, mit emelnek ki a nézők? Egyáltalán kik a nézők?

S.B.: - A film egyértelműen a még gerinckorrekciós műtét előtt álló pácienseknek és családjaiknak készült, érzelmi támogatásként, felkészülésként. Ők láthatták először, és nagyon nagy segítségként értékelték már a legelső nézők is. Van azonban egy olyan sejtésem, hogy a műtétre váró gyerekek családjai közül sokan nem merik megnézni, ennek magyarázatát majd érdekes lenne körüljárni. Amióta azonban mindenki más számára is elérhetővé tettük a filmet, azt tapasztaljuk, hogy a már operált páciensek körében a legnagyobb az érdeklődés. Ez is érthető, kicsit mindenki újraéli a saját emlékeit.

J.D. : - Te is? Hiszen te magad szintén két gerincműtéten estél át.

S.B.: - Egy kicsit talán én is. Most már, hogy kezdek távolabbra kerülni a filmtől, mint „feladattól”, valamitől, ami a munkám része, egyszer megnéztem, csak úgy, a saját örömömre. Az én műtétem körülményei nagyon mások voltak – hiszen arra már felnőttként került sor, ráadásul külföldön történt - , mégis sok pillanat hasonló a filmben látottakkal. Az a reggel, amikor az ember előkészítve, kicsit kábán arra vár, hogy a műtőbe vigyék, majd tolják vele az ágyat és sorjáznak felette a mennyezeti lámpák, annak a pillanatnak a fájdalma, magányossága szerintem mindannyiunk közös tapasztalata, akik bármilyen műtéten átestünk. Ezt nagyon szépen adja vissza a film. Nemrég olvastam egyébként a Bethesda Gyermekkórház igazgatójával egy riportot, amiben ő is elmondja, ami nekem is régi vágyam: a kórházakba a folyosói mennyezetre valami vidámat kéne festeni, hogy ezt lássák azok, akiket a műtőágyakon gurítanak. Visszatérve a saját történetemre, nemsokára, április végén lesz a gerincműtétem huszadik évfordulója, amit az ember magában azért csak megünnepel. Örömmel mondhatom, hogy a jubileumra nem kaphattam volna szebb ajándékot ennél a filmnél, amely remélem a gerincferdülés ügyében is korszakalkotó lesz.

J.D. : – Még néhány mondat erejéig visszakanyarodva a kommentekre, mi a legjellemzőbb reakció, hatás?

S.B.: - Nagyon szép megfogalmazások születnek, és érdekes megtapasztalni, hányféle szemszögből, hányféle megközelítésből látják az emberek ugyanazt a dolgot. Ám az egyértelmű és elvihatatlan, hogy az érzelmeknek van a legnagyobb hatása a filmben. Én magam érzelmes ember vagyok, szerintem nagyon fontos az érzelmek megélése, és minden felület, ami segít ebben. Nagyszerűnek találom, hogy ebben a nehéz élethelyzetben – gerincműtétre várva, vagy akár azután – lehetőségük van az érintetteknek Dorottya családjával együtt sírni, megkönnyebbülni, átélni a velük történteket. Remélem, nem ismétlem unalomig ezt a mondatot, de – bármilyen furcsa is - szerintünk a scoli-ügy nem a gerincferdülésről szól elsősorban. Hanem a szívről, a szeretetről. Ez a film pontosan ilyen lett, ezt tükrözi, holott ezt nem lehetett előre eltervezni. Épp ezért nem lehetek elég hálás a Szántai családnak és a stábnak. A film az összefogást, az összetartást mutatja meg. Egy család összefogását, azt, hogy együtt képesek leszünk legyőzni, ami előttünk áll. Többen megfogalmazták már, milyen sok erőt merítenek ebből. De ugyanakkor a szakemberek együttes munkáját, összefogását is megmutatja, a műtőben és azon túl is. A scoli-ügyben egy-egy gyerek mögött nagyon sok szakember, segítő áll, és kíséri az útján, ez is szimbolikusan megjelenik.

J.D. : - A szavaidból úgy veszem ki, a fotókon is az látszik, hogy jó hangulatú lehetett a forgatás, és jól együtt tudtatok működni a stábbal. Szerinted mi kellett ehhez?

S.B.: - Röviden azt mondanám, nagyon bízni kellett egymásban. Hosszabban: nekem egy elég fix koncepció volt a fejemben előzetesen, én egy sokkal didaktikusabb, edukációs tematikájú filmet képzeltem el. Ám ez szépen, fokozatosan alakult bennem, és egy ponton szinte észrevétlenül átadtam az alkotást, a folyamatot a rendezőnek. Amikor Flóra legelőször megmutatta nekem 2021 nyarán a majdnem kész filmet, az egy semmihez sem hasonlító élmény volt. Én író emberként gondolok magamra, az írás a legerősebb kifejezési módom. Ám Flóra képekkel, a film képeivel életre keltette azt is, amit meg sem fogalmaztam előtte. Elementáris volt ezt megélni. Abszolút egymásra hangolódtunk egyébként a stáb többi tagjával is. Azt hiszem ez elengedhetetlen. A forgatási napok többségén nem voltam jelen, hiszen egy ilyen forgatás nagyon érzékeny, bensőséges hangulatot kíván, nem bír el sok embert. Tartottam a kapcsolatot a stábbal, és a családdal is, de távolról. Egy szívszorító pillanatot elmesélek a forgatásról: nagyon intenzív volt a kórházi időszak, nem csak filmes szempontból, hanem emberileg is. Egy gyereket, családot támogattunk végig, a forgatás ehhez képest szinte másodlagos volt. Amikor a műtét után egy héttel Dorottyáék autója kigördült az OGK udvarából, a stáb tagjai kiléptek a kamera és a mikrofon mögül, akkor - bevallom - mindannyian csak néztünk magunk elé és egymásra tanácstalanul. Véget ért egy fontos fejezet. Betti (Hejüsz Betti operatőr) és én pityeregtünk is kicsit talán. Dorottya üres szobájába képtelenek voltunk bemenni. Nekem nagyon hasonlított az érzés a gyerektáborok végéhez: rövid idő alatt sok felfokozott érzelmet, tapasztalatot megéltünk együtt, összekapcsolódtunk, és hirtelen vége lett. Sok izgalom volt ennek a filmnek az elkészítésében, de utólag megkönnyebbülve őszintén azt mondhatom, ennél jobb kezekben nem lehetett volna az egész, mint ennél a stábnál, ezzel a családdal.

J.D. : – Apropó család, hogyan lett Dorottya a főszereplő?

S.B.: – Ez volt az első nehézsége a filmkészítésnek, vajon lesz-e bárki elég bátor ehhez? Ki tud elviselni egy kamerát ilyen kemény élethelyzetben? Sok értékes család jelentkezett, akiket nagy köszönet illet ezért. Nem szeretnék háttérinformációkat kiadni, nem is lényeges ma már, miért ők lettek. Valamiért ennek a filmnek ezzel a kislánnyal kellett elkészülnie, és a szüleivel, Ildikóval, Bertivel.

J.D. : – Egyéb kulisszatitok kiadható? Volt-e bármilyen nehézség, különleges történés a forgatás során?

S.B.: – Kisebb problémák adódtak, néhány nézeteltérés, szervezési nehézségek. Ezeket elsimításában kiemelném dr. Hoffer Zoltán, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatójának segítségét. Emellett én egy kicsit szomorú voltam, hogy a járványügyi szabályoknak megfelelve készítettünk egy „maszkos” filmet az örökkévalóságnak, de ez ellen nem tehettünk semmit. Nem várt fordulat volt a forgatás során, amikor Tunyogi doktort – a gyerekeivel közös jelenetben – kisebb lovasbaleset érte, de szerencsére nem történt komoly baj. Ugyanakkor – egy másik példa - a gerincferdülés területén dolgozva sosem gondoltam volna, hogy egyszer külföldi zeneszámok jogdíjai után fogunk kutatni. Ugyanis a film egy fontos pontján a rádióban szól egy dal, amelynek felhasználása engedélyekhez kötött, ennek is utána kellett járni. Ezek ilyen kisebb, vicces adalékok. Mint kulisszatitok annyi még elmondható szerintem a műtőbeli forgatásról, hogy ezt a jelenetet egy harmadik, külsős operatőr vette fel, mert a film két operatőre – Flóra és Betti -- eddigre már erősen kötődött érzelmileg Dorottyához.

J.D. : – Ha jól sejtem, a legnagyobb izgalommal épp ez, a műtőben felvett jelenet forgatása járt. Egy dokumentumfilmnél semmit sem lehet ismételni, de itt aztán pláne. Gondolom, volt miért izgulni, elsősorban Dorottyáért, másodsorban azért, hogy jól sikerüljön a felvétel.

S.B.: – Igen, ez volt a tetőpont mindenképp. Dorottyáról tudtam, hogy jó kezekben van, a film oldaláról viszont engem előzetesen leginkább ez mozgatott: megmutatni, „kivetíteni” a szülőknek a váróba: bent ez történik, ne izguljatok! Ilyen a hangulat, ugye, hogy mégsem olyan vészes? Ugye nem olyan, amilyennek képzeltétek? Bevallom, számomra várakozáson felüli lett ez a jelenet. A poénok, a jó hangulat, Márkus doktor úszáshoz fűződő kapcsolata, a sebészek sziporkázása elképesztő pluszt ad hozzá az egészhez. A sebészek ebédje is fontos momentum szerintem, ehhez ragaszkodtam például, hogy felvegyük.

J.D. : – Nagy meglepetés a film témájához képest, hogy több helyen lehet nevetni.

S.B.: – Nagyon jó érzékkel találta meg a rendező ebben is az arányokat. Nagyon jó, hogy lehet kuncogni a kislányokon, azon, hogy Tunyogi doktor dúdolgat a műtőben, több ilyen pont van. A előszobai polcra „véletlenül” kitett ortopédiai tankönyv pont nem vicces, inkább erőltetett, de ennek meg nincs jelentősége. Érdekes lenne egyébként megtudni, hogy akik nézik a filmet, mernek-e közben nevetni, amennyire tudom, inkább nem.

J.D. : – A műtővel párhuzamosan egyszerre látjuk a „kinti világot”, a szülőket. Ahogy az óra mutatója jár körbe. Nem hatásvadász azt a szót használni erre, hogy drámai a két világ összeillesztése.

S.B.: – Igen, ez egy óriási bravúr. És visszautalva, ezért is kellett a rendező-operatőrnek, Chilton Flórának kint lennie, nem a műtőben. Nagyon erős lett a kontraszt a filmben ezen a ponton, ahogy az életben is az: bent egy „rutin”, egy ugyanolyan munkanap zajlik, mint a többi, kint pedig a szülők életük egyik legnehezebb napján gyűrik a perceket, órákat, kezüket tördelve, imádkozva. Amikor – jóváhagyás előtt – mi, szereplők és alkotók, zárt körben együtt láttuk a filmet októberben, megrendítő volt megtapasztalni Tunyogi és Márkus doktor mennyire a hatása alá került a látottaknak. A sebészek, az orvosok nem gondolnak, nem gondolhatnak bele minden egyes páciens, család sorsába, érzelmileg távol kell tartaniuk magukat ettől, és ez így van rendjén. De ott, röviddel a film után, egy körben ülve, nagyon lehetett érezni, mennyire megérintette őket az, amin a családok keresztülmennek.

J.D. : – Tunyogi főorvos úr életébe is egy kicsit bepillanthatunk, láthatjuk őt apaként, magánemberként. Ez egy tudatos koncepció része volt, vagy a forgatás során alakult ez az elképzelés?

S.B.: – Abszolút szándékos volt. Ezzel is közelebb szerettük volna hozni a két világot. Ilyen értelemben nem szakmai filmet szerettünk volna, hanem emberit. Kicsit az is volt a célunk, hogy hátha lehet fiatal szakembereket vonzani erre a területre, megmutatva a mi elkötelezett sebészeinket. Nem tudom ez a reményünk teljesül-e, Tunyogi doktor narrációjában például jellemzően a problémák, nehézségek kerülnek elő. Remélem, hogy majd épp a film, és annak szeretethulláma segít neki ahhoz a motivációhoz és lelkesedéshez visszatalálni, amivel néhány éve elköteleződött itt. Érdekesek egyébként az orvosi oldalról, szakmai körökből érkező reflexiók, talán lesz belső, szakmai hatása is a filmnek.

J.D. : – Zárásként kérlek, oszd meg velünk, melyik a kedvenc jeleneted a filmből – ha van ilyen, s hogy mi a film további útja!

S.B.: - Nagyon szeretem a filmet, elfogult vagyok vele. Ahogy mondtam, szeretem a vicces pillanatait, a hangulatát, sok mindent benne. Nehéz megmagyarázni, de az egyik kedvencem mégis az a jelenet, amikor a család elköszön az orvostól. Szívfájdítóan szép nekem ezeknek a perceknek a keresetlen természetessége. Az is benne van, hogy menni kell tovább, még sok gyerek vár, ma Dorottya fontos, holnap már más az. Egyébként, hogy a beszélgetésünk elejére utaljak, a saját történetemre, nekem nagyon más volt a búcsúm Jeszenszky doktortól húsz éve, érzelmileg nehezebb. Viszont talán azok az érzések is kellettek ahhoz, hogy aztán az útra lépjek, ami a Vertebra Alapítványhoz vezetett. S tessék, húsz év múlva a Vertebra Alapítvány létrehozott egy filmet, amely a törekvéseink, a munkánk, a tanítvány - Tunyogi doktor - alakján keresztül egy kicsit Jeszenszky doktor előtt is tiszteleg. A filmet – és ezt megkönnyebbült szívvel mondom - végre útjára engedtük, mostantól a nézőké. Reméljük, családok százainak segít a műtétre való felkészülésben, emellé pedig azt kívánjuk, hogy a rendezőnek, a stábnak sok filmesszakmai sikert, fesztiváldíjat hozzon!